Chicago PD: A színésznő hivatalosan távozik!2017.08.09. 11:35, Viki
Már májusban robbant a bomba, miszerint Sophia nem tér vissza a Bűnös Chicago című sorozat ötödik szezonjára. Bár már azt is vehettük biztosra, de sem kedvencünk, sem a sorozat alkotói nem erősítették ezt meg...mostanáig. Augusztus elején a Television Critics Association nyári sajtóeseményén Dick Wolf, a sorozat alkotója elárulta, hogy a színésznő is távozik a csapatból Matt Olmstead társ-alkotó mellett. Nem volt valami bőbeszédű a kreátor, Sophia távozásának indokaiba sem mászott bele túlságosan:
A sorozat éppen olyan jó, mint eddig. Ő akart elmenni. Nem hiszem, hogy ennek bármilyen hatása lenne. Egyszerűen eljött az ideje. Senki sem azért távozott, mert rossz munkát végeztek. Azért mentek el, mert - Matt esetében - arról volt szó, hogy mondhatni kiégett. Mindenki elfelejtette, hogy ő nagyon ott volt a szeren három sorozatnál is. Ez nagyon kemény.
Szóval konkrét indoklást nem kaptunk, de le merem fogadni, hogy ahhoz lehet köze, amit Sophia mesélt el a Collision Konferencián még május elején. Hogy egy rendező méltatlanul bánt vele, amikor ötletelni próbált, és lényegében megalázóan csendre intette őt, amivel nála betelt a pohár. Így pedig, hogy kedvencünk döntése volt kilépni a sorozatból, pláne megerősít ebben. Csak úgy nem hagyta volna maga mögött a Chicago PD-t. Azért én bízom abban, hogy még látni fogjuk, speciel nagyon örülnék neki, ha a karaktere átkerülne máshova, hiszen a negyedik szezon végén Erin Lindsay nyomozó New Yorkba kénytelen költözni, hogy titkos feladatot teljesítsen az FBI terrorellenes egységénél, ezzel megvédve a problémás anyját, Bunny-t, aki belekeveredett egy gyilkossági nyomozásba. Szóval látok benne potenciált, de ha most szimplán csak eltűnik, maga mögött hagyva teljesen a sorozatot, azt is megértem! Bár persze hiányozni fog! <3 Amúgy bár ő távozik, de Jon Seda, aki Antonio-t formálta meg, visszatér az új szezonra most, hogy a Chicago Justice kaszát kapott, illetve Tracy Spiridakos állandó szereplővé lép elő, miután a negyedik évad utolsó három epizódjában megjelent Hailey Upton nyomozóként. Készült vele interjú a Hollywood Reporter által, én pedig úgy gondoltam, a ránk vonatkozó részt fordítom!
Tudva, hogy Sophia nem jön vissza, és hogy te megérkezel teljes időben rögtön azután, hogy ő távozott, mekkora nyomást éreztél belelépve ebbe a helyzetbe?
Tracy: Nem úgy gondolok erre, mint belelépésre, inkább félrelépésre. A jelenléte ott van, és ő csodálatos. Annyira szuper volt vele dolgozni. És a karaktere jelenléte bele lesz vonva. Tehát nem arról van szó, hogy egyszerűen feledésbe merül. És azt is gondolom, hogy a karakterem már azelőtt ott volt, hogy ő elment volna, így egy kicsit meg tudtak ismerkedni egymással előzőleg. Szóval én úgy hiszem, legalábbis részemről, hogy Upton hozzáépül a csapathoz. Nem gondolnám, hogy ez egy amolyan helyébe lépés lenne.
|